kézbesítetlen levél a mennybe

Nem sok olyan van, amivel percek alatt meg lehet siratni, de valamiért a magányos estéken mindig belenyúlok.
És olyankor literszámra sírom ki a folyadékot a testemből. Pótolnom kellene. Most azonnal.
De nem megy. Vannak még bent olyan könnyek amik kikívánkoznak és nem hallgatnak arra, hogy "hé, maradj már bent".Nem erőszakolhatom rá a bent maradást. Mintha koraszülött lenne. Mert az is.
Hogy képzelsz el egy zokogó embert? A filmekben mindig olyan "jól" néznek ki, de én....
....én csak egy utolsó, egy egyetlen kívánságot, ha kaphatnék.
Nem kívánnék én nagyot. Nem annyira. Annyira nem.
Csak őt. Vissza. Bármennyi időre is. De elégre. Hogy ne csak nekem jusson belőle... tudod nem akarok önző módon viselkedni. Nem tüntetne fel jó fényben. Előtte SEM.
Annyira hiányzik. Pedig ez jóformán abszurdum is lehetne, alig ismertem. Egy falatnyit. De úgy érzem az a falat annyira szükséges. Abban van minden vitamin és .... és minden amire szükségem van.
Annyira hiányzol!
Ha visszajöhetnél... én annyi minden mondanék neked.
Mondjuk azzal kezdeném, hogy szeretlek. Ez biztos. Mondanom sem kellene, milyen nehezen mondom ki ezt a szót, hisz tudom, hogy figyeltél fentről. Szeretlek!!
Túl korán hagytál itt engem. Másokat is. De engem biztosan.
Elmondanám, hogy mit hagytál magad mögött de minden bizonnyal végig kellett nézned. Látod, minden felfordult nélküled. Így, hogy nem vagy itt... minden olyan ... nehéz. Nem mintha emlékeznék, milyen ha itt vagy ... csak a falatok. Azok az átkozottul fontos falatkák.
Elmondanám, hogy a fiúk hülyék, kisírnám magam a válladon és azt is elmondanám, hogy csak arra van szükségem, hogy jóóóó szorosan magadhoz ölelj.
Aztán mentegetőznék. Sokáig. Legalább addig, míg újra sírni nem kezdek, hogy elmondhassam, senkivel nem beszélhetem ezt meg. Senki nem tudja. Nem kérdezi. Mert képtelen lennék rá. Minden ami ezzel kapcsolatban bennem van... annyira... én csak teljesen az enyémnek akarom tudni. Meg félek is. Sírni meg beszélni. És külön. Persze elmondanám, hogy nem titkolom, csak nem híresztelem.
Hiányzol! Borzasztó az űr ami bennem keletkezett. Bárcsak kitöltenéd. Bárhogyan. De még nem jöttem rá, arra az  átkozott hogyanra és addig fáj.
Ha most figyelsz, elég szánalmasan festhetek. Még jó hogy este nincs lefolyható smink.
Ha figyelsz, szeretném ha tudnád, hogy csodálatos fiút neveltél. Csodálatos apa példa lehettél.
Ha figyelsz, tudnod kell hogy mindannyian szeretünk. Gondolunk rád. Ha ki akarnék szúrni veled azt kívánnám, "csukolj" ha gondolunk rád! De nem teszem.
Csak gondolok rád. Megint.
Te megparancsolhatod a könnyeimnek, hogy álljanak le ? Nem látok tőlük... Ez már szemétség.
Hiányzol. Szeretlek. Mit mondhatnék még ? Hisz nem foglalhatom szavakba a tetteket...
nem ölhetem meg azt aki megölt téged. De kívánom neki, hogy azt élje át... legalább annyiszor mint én, hogy a belét is kisírja a hiány után. Kívánom. Bárcsak. Nem érdekel ha ezen felül jó ember, mert ezen felül én is az vagyok. Pont.
Csak szeretlek, ezt jegyezd meg. Csak lásd. Halld. Értem.

Filmet néztem.
Ez lett.
Katarzis?
Szép munka.