2015. augusztus 30., vasárnap

Nézz belém

Ez mind múlékony.
Legalább hasonlít rám.

van úgy hogy belep az árnyék
s közben hajladoznak a fák
te meg ülsz a seggeden és azt reméled
ez mind álom lesz csupán.
aztán csak felébredsz
majd rádöbbensz
á hagyjuk a fenébe.

Valamiért mindig az átvitt értelembe és a rejtett üzenetekbe bújok. Azok mögé rejtőzök.
Szóval ha bújócskázni akarsz velem, már tudod hol keress. Fene, nem kellett volna elárulnom magam? Nos, azt nem tudhatod melyik olyan biztos hogy elrejtsen, így már azért nehezebb. Nem ?
Mindig újra és újra rádöbbenek hogyha a nyugalmat és a békét kell elképzelnem mindig ugyanott kötök ki. Egy réten. De nem akármilyen réten. Most elárulok nektek egy titkot. Egy olyan titkot amivel egy iciripicirit belém láthattok. Nem sűrűn van ilyen, na tudom, de nyugi majd valamivel kiegyenlítem ezt is.
Van egy rét. Gyönyörű. Legalább annyira mint a filmekben. Tudjátok olyan lehetetlenül szép. Csodálatosan zöld fű, egyetlen szál gaz sem. ( na ez azért már furcsa, de így képzeld el )
Mindezt körbeveszi egy ijesztően sötét és magas, végtelennek tűnő erdő. Ott ólálkodik a gonosz, a rossz. De nem tud bejutni a rétre, mert a rétet és az erdőt egy végtelenbe nyúló szakadék választ el. Mindezt egyetlen híd köti össze. Vékony és rozoga. Amolyan függő híd mely meginog a súly alatt.
Csakis ezen próbál megrohamozni a rossz. A rossz emlékek, a rossz élmények. A csalódások és a fájdalmak.... de tudjátok.. ha meginog a híd... valakinek le kell esnie! Így csak egy része juthat be. Egy törtrésze annak ami elindul. Így védekezem. Egyes egyedül a baj ellen. Olykor-olykor beengedek valakit hogy megérezze milyen a békesség és a szeretet "súlya" alatt élni, de van hogy ez túl sok. Igen, néha nekem is. Olyankor kimerészkedek az erdőbe, és rettegek attól melyik pillanatban támad meg egy csapat rossz. Van, hogy megteszik és a mélybe rántanak, van, hogy megsajnálnak és elengednek. Mindezt azért teszik, mert tudják, hogy visszatérek. A hangok, a levegő, az érzések mind-mind mások és ugyanazon nem él el sokáig az ember. "Fő a változatosság" -mondják.
Bent csicsergő madarak, vízcsobogás, levelek csörgése.
Kint félelem szaga, ijesztő állathangok és a folytonos huhogás.

Ez mind múlékony.
Legalább hasonlít rám.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése