Tudjátok... amikor megnézem reggel a megtekintéseket és meglepődök mennyien olvasták a legkorábbi ( vagy éppen egy régebbi ) bejegyzésem, sokszor lepődök meg a számon. Ilyenkor szeretném azt hinni, hogy az a szám tényleg annyi, amennyi. Hogy nem kevesebb. ( De ez az oldal mindig átver. Ezt már megtanultam. ) Mindig elgondolkodok azon, vajon hányan olvassátok rendszeresen és hogy valóban érdekel titeket mi lesz a következővel ? Reménykedek.
Kívántátok már, hogy az élet kiterítse elétek a kártyákat ?
Nem? Biztosan. Ha erre nemmel válaszoltál volna, hazudsz.
Kívántátok már, hogy valahol máshol, valami békés helyen legyetek, a zűrzavaros világ helyett?
Nem? Biztosan. Ha erre nemmel válaszoltál volna, hazudsz.
Én mennék. Akárhányszor felizzítod a remény apró, kicsi lángját az élet mindig elfújja. Pesszimista felfogás, kérlek. Nem mindig, hallom az ártatlan kiáltásokat. Így van. Nem mindig, de legtöbbször.
Az a kicsi meg nagyon megbújik. Vagy vicces kedvében van és bújócskát játszik velem.
Lehet elfelejtettem neki mondani, hogy nem szeretek játszani? Nem most. Nem ezzel és nem így.
De úgy tűnik ő elég makacs, és ha szólongatom akkor sem bújik elő. Most akkor meg kell keresnem ?
De merre menjek ? Merre keressem ? Nincs sok időm. Sőt... nincs időm.
Én csak ....
Azt hittem ezek a dolgok kevésbé bonyolultak.
Viszont sokkal egyszerűbbek.
De nem.
Ne hidd.
Minden amit felépítettél, amit összehordtál magadnak....
Egyszer csak ledől. Megsemmisül. Leég, beomlik, felperzselődik, megszűnik létezni.
És akkor mi lesz ?
Hogyan lesz a tovább ?
Isten se tudja. Vagy nagyon is jól tudja, csak szereti a meglepetéseket.
Én nem.
Utálom a meglepetéseket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése