Vegyített , merített , kifacsart

Vannak olyan napok amikor váratlan vendég kopog az ajtón. Az ember kíváncsi ki az aki érdeklodik hogyléte felol ezért résnyire nyitja az ajtót és kinéz. Viszont akkor már késo visszacsinálni a dolgokat vagy csak egyszeruen rácsapni az ajtót , mert besurran és már bent is van. A korom  , a fekete , a fájdalom , a kín , a magány . Egy testben. Maga a megtestesült pokol , és most itt van. Besurrant. Ilyenkor nincs mit tenni , viselni kell. Kezdodhet a játszma ? A címe : Vajon melyik fáj jobban ? Azonban már az elején eldol , ki a vesztes , s ki a gyoztes. Nincs esélyem. A fejedhez vágja az összes bunöd , felhántorgatja a multat , és feltépi a régi sebeket. Mi garantált ? Hát a fájdalom és a kín. Szabályok :
1. nem üvölthetsz.
2. nem sírhatsz.
3. nem menekülhetsz.
Felesleges is lenne hiszen megérzi a félelem szagát , a nyomodba szegodik , és rádtalál. Megsimogatja az undorító , mocskos kezével a hajadat , és beleveri a falba a fejedet. Hol is kezdjük ? - hangzik a szájából , és megrettenek. Tényleg játszani fogunk ? Ahogy a pók szövi a hálóját , úgy szövodnek a gondolataim... Hiszek a sorsban, az előre leírt sakklépésekben. Hiszek abban, hogy Isten mindent lát, és tud, és hogy én, a kis porszem, nem igazán választhatok. Amit teszek, ösztönösen teszem. Akit keresek, azt a vérem kutatja. A hangokat miatta hallom. Egy terv részei vagyunk, és a tervet véghez kell vinni. De milyen tervnek vagyok ÉN a részese ?
Hát játsszunk...
1.lépés : merüljünk mélyen magunkba mert az igazán fontos dolgokhoz csend kell, és valami megfogalmazhatatlan mélység. Zajban nem születnek igazi kérdések, és valódi válaszok sem.
2. Bánjuk meg tetteinket , amelyek katasztrófához vezettek. ..... Úgy viselkedik mint egy musorvezeto , egy világvégi tévéshowban ... nem értem mit kellene tennem , mit kellene megbánnom. De ...
tudtam. A lény ( a váratlan sötétség ) türelme sem végtelen . A fejemhez vág dolgokat , de még nem értem. Aztán egyszercsak , bevillan , bevésodik , és fáj ...
-....a bántó szavak , az elfecsérelt mondatok , a " mi lett volna ha " szerkezetek .  A fájó pillantások , elvétett szerelmek , elvesztett barátságok. Az elvesztegetett idok..... vésovel húzza ki a szívembol a dolgokat.
Még nem értem miért teszi ezt , de rájövök mennyire nagy hiba volt részemről, hogy volt idő, mikor nem voltam boldog. Aztán meg az, hogy mennyit ér az az élet, amit ha visszanézek, üresnek találok. Én meg csak könnyes szemmel bólintok. mit számít már , amikor közeledik a vég ... ?  Végül persze mindent átértékelünk. A körjátékokat, az iskolaudvaron. A kincseket, a padláson. Az első csókok szükségességét. A könnyeket. Falra ragasztott szeretők képét. A fotókra feszült mosolyokat. Téged, és téged is. Az érintéseket, melyeket a legvégsőkig bizonygattunk idegeneknek. Mindig másokat okoltam azért , ami velem történik , de idovel megtanultam hogy csak rajtam múlik , hogy ki is vagyok valójában . Mindenrol én tehetek. Ha a tükörbol egy roncs néz vissza , ne a körülményeket okold. Egyedül a mi kezünkben van az irányítás . Csak mi húzhatjuk be a féket , és fordíthatjuk el a kormányt. Senki ne higyje hogy az élet szajhája.... a saját életed elcseszheted , de akár tökéletessé is formázhatod.
A testem rázkódik .... hirtelen megtorpanok. Szabályt szegtem!
De o csak áll némán , és mosolyogva búcsút int.
Atértékelem a mosolyokat , s az véges idomet. Szomorkodok , mert marja a szívem , ugyanakkor bánom hogy nem mosolygok tiszta szívbol. Ne pazarold az idodet olyan emberekre akik azt nem becsülik meg....