Részegen józan az ember!

Furcsa lehet a kijelentés , de részegen józan az ember.
Addig ameddig tisztában vagy azzal, hogy mi vesz körül, kik vannak melletted és kik vernek át, addig a maszkodban lófrálsz amíg csak teheted.
De onnantól kezdve, hogy valami tudatmódosító, hangulatfokozó lötty kerül a szervezetedbe kezdesz önmagad lenni. Az igazi ÉNed kezdi átvenni a hatalmat a lapos és hamis álcád felett. Úgy tűnik nem építetted fel elég részletesen. Erőteljesen. Kezded elengedni magad és csakis kizárólag magadat adni. Hihetetlenül egyszerű. Csak mindenki tagadja.
Mindig van egy határ. 
A határvonal. És ha azon átesel a memóriád feladja a szolgálatot, de addig ameddig csak közelíted... addig amíg csak a közelében jársz, tudod hogy mit csinálsz, csak kevesebb a gát. Ezért több mindent megteszel és sokkal bátrabb vagy. Kiengeded azt amit máskülönben nem tennél, hisz félsz, hogy majd ez lesz , nemhogy az. Ezért hazudják azt az emberek, hogy "nem emlékszem" és fogják arra, hogy  "részeg voltam".
Jó kifogás. Mindenre. Napersze.... annak, aki elhiszi. Annak, aki ezt beveszi.
Ne vedd be. Ne légy naív.
Mégis azt kell mondanom, hogy a gát előtti állapot nemhogy jó, sőt hasznos. Részegen ismerszik meg az IGAZ jó barát. Így szólna a mondás, ami majd a nevemhez kötődik, ha szebb helyekre térek.
Na most persze az jön, hogy te hülye vagy, téged olvastalak eddig is ? Hát menten itt hagylak, de NEM. Hallgasd meg az érveimet.
Amikor részeg vagy és egyedül ülsz a hideg kövön kint az esőben, ki az aki odajön hozzád ?
Akit érdekelsz ?
Akit IGAZÁN érdekelsz?
Aki nem azért megy oda, hogy "hallod haver, van egy cigid" , "adj már gyújtót" "van még piád" ?
És ki az aki telibekakilja, hogy mi van veled ?
Hát megmondom neked. Azok, akik csak elhitetik veled, hogy érdekli őket a hogyléted, de igazából leszarják hogy élsz-e vagy halsz. Sírsz-e vagy nevetsz. Szeretsz vagy gyűlölsz.
Ezek bizony az érdekbarátságok. Mind erről szól.
Mind. Csak fel kell fedezned. Nem nehéz. Menj el titkon, s nem titkon kedvelt barátaiddal bulizni és nézd meg ki az IGAZ barátod.
Nem áltatlak barátom, meglehetősen csalódni fogsz. Persze, lehet különbözöl. Az is lehet, hogy akit a barátodnak hiszel, mind oda megy majd.... de ha mégsem, ne mondd azt, hogy nem figyelmeztettelek.
Unom már, hogy az összes nagy ember megmondja mit csinálj, mi a jó és hogyan éld az életed.
Unom, hogy az embereknek hamis barátokkal kell együtt élnie.
Unom a hamisságot.
Unom a hazugságot.
Mindig van egy nagy váltás.
Elhatározod, hogy nem élsz együtt a hamis barátokkal.
Hogy majd nem írsz rá.
Nem keresed.
Nem beszélsz vele.
De ez nem tanács, félre ne érts. Csupán tapasztalatközlés. Mert ha ezt teszed, biz sírni fogsz a magányos éjszakákon. Megállíthatatlanul. Hiába van ki szeret. Mindennél jobban imád és törődik veled... vannak olyan lyukak, amelyeket nem mindenki tud betölteni.
Ne sajnáld ha te sem tudsz betölteni egy ilyen heget.
Ezek azért vannak, hogy figyelmeztessenek arra, hogy te is ember vagy. Ember, akinek fáj.
Azért, hogy mindig tudd, nem szabad vakon megbízni az emberekben... de nem hogy vakon, nyitott szemmel se nagyon.
Érvekkel támasztom alá ugyan az érvem , mégis azt mondom, nem kéne hinned nekem. Ne hallgass rám. Ne élj úgy, mint én. Nem akarom. Te se akard.
Csak érezd át, és mondd meg mit tegyek. Mi mást tehet ha csalódik az ember, mint hogy kiboncolja miben/kiben csalódnia kellett?

Szeretek boncolgatni,
Lelkeket.
Az enyémet.
Másokét.
Csak akkor fáj, ha rossz amit a szemem lát. 
De akkor úgy mar, mint a mérgező gáz. 
Engem kiver a láz
reszket bőröm, mégis mennék tovább.

Hova visz az út, mi kaviccsal szórt, rózsabokros út ?
Merre megyünk, hova haladunk ?
Annyi kérdés , mind megválaszolatlan pára.
Mégis haladunk, még ha utunkat állja néhány
elmeháborodott, ki eltévelyedett
útja során meghurcolttá, kiéhezetté vált.
Ilyenkor azt javaslom, ülj le vele
igyál vele
és kiderül, hogy bízhatsz-e benne.

Ilyenkor, amikor az éjszaka leszáll és full sötét a kinti világ, elgondolkodik a világ, hogy miért ilyen sivár MINDEN ? Amikor a hold beragyogja a földet, s a tó tetején tükröződik csodaszép színe, vajon eszedbe jut-e neked, mi mindenért küzdöttél már meg ? Hálás vagy ? Büszke ?
Tisztában vagy azzal, mi mindent tettél azért, hogy ide juss? S kik segítettek abban, hogy tanulj ? Eless, felállj, s továbbmenj ? Meglepődsz, de ez mind fontos. Ők igaziak. Ők barátok. Ők, akik fent ragyognak a hold mellett és mindig, amikor csak tehetik leragyognak rád és bearanyozzák a magányos éjszakáid.
Ők az angyalaid.
A megmentőid.
.. már csak arra kell rágyere, hányan vannak valójában, s hol rejtőznek pontosan.
... mert az is megeshet, hogy épp a hátad mögött ácsorog és azt várja, hogy megöleld.

pont.

Ma éjjel belebotlottam egy rendkívüli csillaghullásba. Az volt. Annak kellett lennie. Vagy inkább csillagvándorlás ?!
Megváltozott a légkör. Lehűlt a levegő. Annyira, hogy marja a bőröm. Ez nem is a levegő, ez a méreg a levegőben. Megértitek ? Hogyne, hiszen én magam sem vagyok rá képes.
Jól érzékelem ? A szél is időben megérkezett ?
Mintha már kopogtatna is az ajtón.
Erős. Ezt megállapíthatom.Úgy kopog... olyan a hangja... mennydörgés. Ez az.
Na de mi ez a villanás ? Ki kért hangulatvilágítást és miért pont ilyet ? Elég zavaró a folytonos villogás.Villámlás. Hát te is megérkeztél ?
Együtt a nagy csapat. Kezdődhet a buli. Nem érkezett meg mindenki? Kire várunk még ?
Az az óra mindig ilyen gyorsan forgott? Te jó világ, megkattant. Ki fog akadni. Ilyen lehetséges egyáltalán ? Mitől ilyen eszeveszetten ... hát persze. Gyorsaság, köszöntünk köreinkben. Lassúság, téged is és köszönjük, hogy megmentetted az órát a kikattanástól. Gyönyörű párost alkottok. Kiegészítitek egymást. Együtt alkottok egy tökéletes állapotot.
Hé, ki öntött le ? Jöjjön ide, vállalja fel magát és ,megígérem nem esik bántódása. Sőt ajándékot is kap..... Eső! Egy csók a homlokodra, kedvesem. Hol maradt az örök társad, mond hát. Fények. Színek. Boldogság és béke. Felemelő érzések tömkelege. Melengeti a tested-lelked. Ki más lehet, Szivárvány barátom. Örülök hogy itt vagy.
Kezdjük el, vágjunk bele, hisz sose szakadna vége a felsorolásnak. Az érkezésnek. Egy élet se lenne erre elég. Másra viszont pont elég.

Mi ez?
Te jó világ. Éreztétek már valaha, hogy ezer meg ezer dobos ül a szíveteken, és vágja, kalapálja a dobot? Magam sem értem, miért nem szakadt még be. De bírja. Még egy darabig biztosan nem adja meg magát egykönnyen. Nem is ez a célunk.
A megfejthetetlent fejtjük éppen.
Azt, amit a nagymama varrt össze tegnap reggel, mi kibontjuk az éjjel.
Csodafonál és átokpók, mi lesz veled ha ráfázol ?

Holdacska. Egyszer mindennek vége szakad. Megtanulhattad volna már. Az élet kegyetlen és senkivel nem tesz kivételt. Nem számít a kor, a méret, hovatartozás, forma, halmazállapot vagy összetétel. Egy és ugyanaz.
Játékbábú a játéktáblán.
Ezért menekülnek a csillagok is fejvesztve. Azt sem tudják merre menjenek. Arra sincs idejük, hogy megálljanak egy percre, kifújják magukat és körbenézzenek ki követi őket. Kinek olyan fontosak, hogy áldozatot hozzanak... Ki követi őket a rögös úton. És merre visz ez az út?
Hát bontsuk ki azt amink van. Addig, amíg van!

Papolhatok én órákig a holdról, csillagokról, akkor sem értené meg senki, milyen fontos nekem  valójában a csillagok jelenléte, az állása.
Ezek létfontosságú dolgok az életben. Az enyémben.
Mihez is kezdenék nélkülük? Egy újabb veszteségnek tudhatnám be. De vajon ez most olyan lenne,ami áldozatot követel ? Vagy olyan, ami melegséggel tölt el, holott tudom, hogy fáj ?
De az életben mindig ilyen alkalmakkal találkozunk szembe a rögös utunkon. Vegyük hát kézbe a dolgokat és oldjuk meg őket. Ne akadjunk le. Ne hagyjuk, hogy utunkat állja bármilyen akadály. Küzdjünk meg a boldog életünkért, mert képesek vagyunk rá. Tudom. Érzem legbelül.

Elítélnek? Megvetnek? Kiközösítenek? Kinevetnek? Megaláznak? Porba hullsz ..és eltaposnak?

Nem vagy különb.
Attól még, hogy nem hallassz.
Attól még, hogy nem látsz.
Attól még, hogy egy lábad van.
Attól még, hogy nem tudsz járni.
Attól még, hogy vágtad magad.
Nem vagy más.
Ember vagy. Akit szeretek. Akit szeretünk.
Akit csodálunk azért, hogy ilyen erős. Csodálunk, mert még mindig mosolyog. Ezért mosolyogj. Mosolyogj, hogy azt is csodálhassuk benned.
A végtelen erőd és a mosolyod.

Nem vagy kiközösített
mert beteg vagy,
mert valamikor összetörtél,
mert hibáztál,
mert nem helyesen cselekedtél.
Ha mégis így érzed, nem jó társaságban vagy. Ha így érzed, keress meg. Engem és a társaimat, mert mi szeretünk.
Igazából szeretünk.

Téged is!
Aki a tükör előtt állva azt hajtogatja, milyen kövér vagyok.
Hogy minden lány szebb nálam.
Hogyan lehetek ilyen ?
Miért én ?
Senki sem fog szeretni.
Mindenki undorodik tőlem.
Szégyenlős vagyok és gyáva. Mihez kezdek így az életemben ? Hogyan fogok lépni? Hogyan lesz az előre?
Ezentúl nem eszek... fogyokúrázok.
NEM. Nem, mert mi így is szeretünk. Hidd el, nem azért szeretlek ahogyan kinézel. Hanem azért, amit adsz a világnak. A belső értékeket. A lelkedet szeretem. De azt nagyon. Csak mosolyogj, és légy boldog.
Mindenki szeretni fog, aki számít.

Téged is!
Aki a kádban ülve töri a fejét, vajon ma is vágjam meg magam, hogy elnyomja a lelki fájdalmaim ?
Aki azon gondolkodik, meddig mehetnek még így a dolgok.
Aki azon agyal, hogyan vessen véget az életének.
NEM.  Nem, mert nekem hiányoznál. Nem, mert értékes ember vagy.
Igen, te is. Hidd csak el nekem. Csak gondold végig. Idézd fel, hányszor csaltál mosolyt az emberek arcára. Biztosan volt ilyen. Nem. Most biztos azt gondolod, dehogyis. Valóban nem lett volna ?
De igen. Volt. És én tudom is, hogy mikor.
MOST. Az enyémre. Mosolyt csaltál, mert tudom, hogy élsz. Mert tudom, hogy mialatt ezt olvasod, nem bántod magad. Mosolyt csaltál az arcomra, mert ha csak egy pillanatra is, de megvédhettelek. A hősöd lehettem.
Figyelj ide. Halgass rám. Fontos vagy. Akkor is, ha ezt nem látod be.
Mert ha másnak nem is, nekem igenis fontos vagy.

Téged is!
Aki azt hiszi, hogy senki nem fogja szeretni azért, mert ő másmilyen.
Téged, aki, testi fogyatékossággal él. Igen téged, édesem. Szeretlek.
Ne foglalkozz a buta emberekkel. Ne vedd magadra ha kinevetnek. Ha kicsúfolnak. Nem neked szánják. Maguknak, hisz azt sem tudják mit jelent. Hiszen ők nem tudják, hogy te boldog vagy. Hát mutasd meg nekik. Mosolyogj, énekelj, táncolj. Élvezd az életet, mert megteheted. Máris több leszel mint ők, akkor is ha fizikailag ők többek. Nem számít. Légy több lelkileg. Legyél boldog. Legyél vidám. Szeresd az embereket, hogy ők is szeressenek téged! Ez az, ami számít.
Egy kicsi ember vagy a világban, de ugyanolyan nagyra viheted, mint mindenki más. Sose feledd, én veled vagyok!

Ha le akarsz ugrani egy hídról, egy épületről, gyere hozzám. Hívj magaddal. Hidd el nem rántalak vissza.
Azért, mert nem fogsz eljutni odáig. Mert én az úton mentelek meg.
MErt elmondom, miért ne tedd. Aztán azt is, miért tedd.
És rá fogsz döbbenni arra, jobb ha nem teszed. Hidd el meggyőzlek. Csak keress meg.

Ha újra megakarod vágni magad, keress meg. Leszek a társaságod.
De nem veszem ki a kezedből a pengét.
Majd vicceket mesélek. Nevetek. Gusztustalan leszek és elviselhetetlen. Hülyét csinálok magamból és levetkőzöm a gátlásaim. Áldozatot hozok. Érted. Elérem, hogy velem nevess. Ha ez sem elég...
Elmondom mire lehet jó az, ami a kezedben van. Ami életeket vehet el. Elmondom mi történhet akkor. Elmondom mi lesz azután.
Elérem, hogy saját magad dobd el azt a pengét. Azt, ami bántott volna.
Ha úgy tetszik, utána bánthatjuk együtt. Mi. A pengét.
De nem ő téged.

Kicsi, ne sírj. vagy...
Sírj, csak ne egymagad.
Ne tartsd magadban, ha jönnie kell. Nem szégyen az, ha kiadod, amit ki kell. Úgyis kijön!
Nem jobb, ha közben támaszkodhatsz valakire? Valakire, aki meghallgat.
Nem ítél el, segít ha baj van.
Gyere, sírj a vállamon.

Igen? Szoval így éled az életed? Maszkok mögé rejtőzöl, hogy senki se lássa, ha fáj?
Gyere beszélgessünk.
Nem kell levenned. Hagyjad csak. Neked legyen jó.
Csak beszéljünk. Semmi más.
Sőt, neked meg sem kell szólalnod. Csak hallgass meg.
Ha maszkok mögött élsz...
Senki nem ismer. Téged. Ha senki sem ismer... nem lehetnek barátaid. Nem lehet családod. Nem lehet szerelmed. Nem, akkor sem ha van. Mert ők nem téged szeretnek, hanem a maszkodat. Az pedig nem te vagy. Ők lehet hogy nem tudják, de én igen.
Mert egy ideje még én is maszkok mögött éltem.
De megtanultam valamit.
Az ÉN soha nem olyan jó társaság, mint egy szerető MÁS.
Nem kell mindenki előtt levetkezned. Isten ments. Elég egy ember. Az is haladás, és hidd el. Boldogabb leszel.
Mert lesz olyan ember aki ismeri majd a gesztusaidat.
Aki tudni fogja, melyik az a mosoly, amikor sírni akarsz.
Tudni fogja, melyik az a mondat, amikor nem bírod tovább szusszal.
Tudni fogja, hogyan mentsen ki egy beszélgetésből, és azt is tudni fogja, hova vigyen, ahol a vállán sírhatod ki magad. Ahol megnyugodhatsz. És a lelked is.
Tudni fogja, hogy mire van szükséged!
És ha mindezeket tudni fogja, és még mindig melletted áll majd, gondold végig érdemes-e újra felölteni azt a sötét álarcot, ami elrejti a csodaszép ÉNt.
Ő fog megmenteni magadtól.
Hagyd, hogy megmentsenek, mert csodaszép lesz.
Aztán köszönd meg neki,
és ÉLJ!

Látod? Te sem vagy különb másoknál, mert ember vagy. Te, aki ezt olvassa.
Ments meg valakit, hogy te legyél a hőse.
Ments meg valakit, hogy megköszönhesse.
Ments meg valakit, hogy szerethess.
Ments meg valakit, hogy szerethessenek.
Aztán csak szeress.
De azt nagyon, barátom!

hiányuk által betöltött üresség

Az ember mindig változik. De nem csak ő. A véleménye is. Ha egykor utáltam is, vagy nem szerettem, ma már olyan fontos lett számomra, ha elveszik, üresség marad a helyén. 

Egy osztály.

Egy szív.

Egy lélek.

Sokan nem tudják, milyenek is vagyunk valójában, olvastam egy idézetben. 

Milyen igaz.

Mert valójában senki nem tudhatja, mit jelentünk egymásnak, amíg bele nem kerül. Nem tudhatja mit jelent számunkra az osztályfőnökünk, amíg nem lesz neki is az. Nem tudja milyen értékeket őrzünk, melyet mi építettünk és helyeztünk le egymás szívében. Nem tudhatják.

Ahogyan azt sem, milyen fontosak is voltunk egymásnak. Minden veszekedés, minden csúnya szó, melyet egymás fejéhez vágtunk, mind-mind csak épített. Nem csak rossz volt.

Hiszen ott volt minden nevetés. Egy megfelelő ember egy mosollyal, napokat javított fel. Embereket vidított fel. Lelkeket mosolyogtatott meg. 

Ott volt minden kedves szó, gesztus, kérdés. Minden csillogó tekintet és kíváncsiság.

Minden segítség, vagy segítségkérés.

A leckék EGYÜTTES lemásolása, vagy a dolgozatok elsumákolása.

nem, nem, nem..... soha nem tettünk ilyet. MI?! -mesterségünk volt-

Az együtt töltött idők. A szünetek, vagy elmaradt órák, melyekről mélységesen tudtunk hallgatni ha kell. Így visszük magunkkal egymás titkait is a sírba....

A közös bulizások. A véletlenek és a direktek.

A kialakított kötelékek. 

Az elmorzsolt könnycseppek és a legfontosabb ölelések.

Olyanok, melyek a legtöbb érzelmet hordozták magukkal. Amelyek sok mindent rejtenek el, zárnak magukba. Olyanok melyek ritkán fordulnak elő, de ha igen, felejthetetlenek.

A részeg emlékek. Vagy nem. Amikor már nem számít ki után iszol és mi van benne. Az sem számít hol vagy, csak az hogy kikkel. 

Nagy szavak ezek... de ha megérdemeltek több száz könnycseppet, miért ne lehetne őket megragadni és szavakkal szövegbe foglalni. Miért ne próbálhatnám meg körbeírni mit jelentenek nekem ezek az emberek? Miért ne ....?

Ők a családom. 

Sose feledem őket.

Sosem. 

Viszont mindig szeretni fogom őket.

 Örökkön örökké.