madárka

Nagy családba születtem bele. A mi családunkban valamiféle hagyomány hogy a szülők azért imádkoznak hogy a kis fiókáik , hófehér tollal "szülessenek".Amikor megláttam a napvilágot és elősször megpillantottam az anyukám , ő furcsán nézett rám. Nagyon. Az elején nem értettem miért történik mindez velem ... hiszen a testvéreimmel úgy bánik mint egy habos süteménnyel. Néhány madárkától hallottam elvétve , hogy vannak olyan kisfiókák akik piszkosfehér tollal látnak napvilágot és hogy rájuk mindig "ferde szemmel " néznek. Hogyan lehet ferde szemmel nézni ?! ... ezt nemtudtam. Azt viszont igen hogy rám csúnyán néznek. Így kiderítettem hogy a tollam piszkosfehér. Hófehér helyett. Azt is hallottam hogy fekete is létezik...de még nem találkoztam vele. Szerintem ritka lehet. Azt mondják tőlük félni kell. Nem szeretek piszkosfehér lenni. Anya nem szeret és a barátaim is elkerülnek. A piszkosfehér madarakat nem tisztelik. Nem tisztelnek. Egy borús délután azonban furcsa dolog történt. A barátaim azt javasolták hogy mártózzam meg egy hófehér festékben , hátha az majd segít a színemen és tisztelni fognak. A többi madár. De nemet mondtam. Nem. Nem. Nekem a tisztelet nem azt jelenti hogy milyen színű a tollad vagy a tiéd. A tiszteletet a belső értékeinkkel vívjuk ki... Kinevettek. Kinevettek és otthagytak. Magamra. És a gondolataimra. A családunkban hagyomány már hogy a kisfiókák 2 teljes évig a családjukkal maradnak , majd ezután mindenki eldönti hogy marad vagy megy. Már alig vártam hogy leteljen. És mikor letelt , elrepültem. Furcsa , de nem fájt. Semmit nem éreztem. És nem néztem hátra. NEm tekintettem vissza a családomra.
Azon a déután egy parkba repültem. Egy árva fára. Magányosan álldogált , a többi fától távol.
Alatta egy lány ült egy padon. Úgyéreztem hasonlítunk. Azt gondoltam , ő ugyanazt érzi amit én. Talán őt is magára hagyták és egyedül van.  ..... segíthetnék ha megmutatnám neki hogy nincs egyedül ? Hittem benne. Így hát lerepültem mellé. Le a padra. De megdöbbentő dolog történt. Először megijedt. Sikítani akart , de nem tette. Azután menekülni készült , mégis visszaült. Úgy nézett rám mint egy undorító állatra. Megvetett , és .... és félt. Félt tőlem. Én pedig megijedtem és elszálltam.
Ezt követően , parkról-parkra , padról-padra ugyanazokkal az arcokkal , szemekkel , tekintetekkel találkoztam. Megvetés , undor és félelem. Azt hittem valahol....valahol a világ egy részén boldog lehetek. Talán tévedtem.
De valami változott. Egy éjszaka elég volt , hogy a világom a feje tetejére forduljon. ( ezt is egy bölcs madártól hallottam. nem tudom hogyan lehetséges. ) Minden megváltozott amikor egy fekete tollú madár szált le mellém. NEm volt időm megijedni , mert kedvesen odaköszönt és megkérdezte , jól vagyok-e ?
Beszélgettünk.
Megkedveltem.
Tanított és tanítottam.
Nevetgéltünk és repültünk.
Beleszerettem. Ő pedig belém.
Majd fiókáink "születtek". Mind , egytől-egyig fekete tollal. Egy percig sem bánkódtam rajta.. Örültem hogy fekete tollúak lettek , és nem piszkosfehér. Így nem emlékeztettek a régi családomra ahol nem szerettek engem. Így csak az új és számomra már egyetlen családom létezett. Ahol boldog voltam.
..... eljött az a nap is amikor a fiókáink elhagytak minket és új életet kezdtek. Boldogan indultak útnak.
.... ezután rossz idők következtek. Megbetegedtem. Nem akartam magára hagyni a párom , hiszen ő feketetollú volt . Féltem hogy nem találna helyettem mást. Nem akartam hogy újra magányos legyen. Nem akartam magára hagyni. Még nem . Semmiképp.
Küzdöttem a betegséggel.
..... de legyőzött. ÉS magával rántott a mélybe.
Aztán visszanéztem az életem. Mint egy kisfilmen... külső szemlélődő voltam.
És már az elején megakadt valamin a szemem.....
És rájöttem.
Mindent megértettem. Az összes tekintetet. ÉS hogy miért volt.
..... hiszen nem piszkosfehér volt a tollam színe... hanem FEKETE.