Szösszenet

Annyira várom. Már rég tudom hogy elfog jönni ez a pillanat is , csak azt nem tudtam hogyan , s miként ? Még most sem tudom egészen. Egy csepp félelmet sem érzek. Izgulok. Feltölt az adrenalin , nemtudom milyen érzés lesz. Mindenki életében eljön az a pillanat ahol rájönnek miért éltek ... s ha akkor nem látsz semmmit , ess kétségbe. Hol marad már ? Miért nem jön ? Hisz mára volt idopontunk.... de most... mintha... Igen. Ez az. Valami agyonütött valamit a levegoben. Talán a jókedvet a nyugalomba karolva. A szivem lassan , de biztosan ver , hát eljött. Az agyam egyre üresebb... olyan mint a mozikban. Ott tanultam biciklizni , és nézd az elso napom az oviban ! Anya , szeretlek! - anyák napja. A nyaralásaink .... ott tényleg a barátaimmal égetjük magunkat ?! Az elso és örök IGAZ szerelmem. Sírok. ... ezt nem ugorhatjuk át ? Fáj. ... nem akarom tovább nézni. Fájdalom , kín , gyötrelem. ... elég legyen.
Zuhanok. Zuhanok az öntudatlanság mélységébe... a fejem üres , a szivem érzelemmentes. Lehetséges így éllni ? Mintha nem is léteznél.
Aztán..... repülök. Szabad vagyok. Szaaabbbaaaddd. !!!! Durrr. Azthiszem.... meghaltam.
Hát ilyen lenne ? Ennyi és vége ?
Lebegek. Egy tengeren lebegek , és a felszínen sütkérezem. Csodálatos érzés , mint a mennyország. Békés és boldog. Egy óriási hullám ágaskodik fölém ... durrr ! Mi történik ? Hát a halál nem is a békérol szól ?! Itt sem nyugodhat meg az ember ?
Durrrrr.!!!!
Pity..pity...pity.
- Visszahoztuk. Stabilizáltuk. Újra van szívverés. Minden rendben lesz.

NAGYBETUS élet

18as korhatár.
Mikor lépünk be a NAGYBETUS életbe ?!
Mikor válunk érett fiatalokká?!
Mikortól számítunk felnottnek ?!

Ugyanmár. 18. életév , 21. életév.
Mi számít " nagybetus " életnek ?
Úgy képzeltem ezt , még akkor amikor beszéltek csak róla , hogy tudod a munka , õnállósulás , mindenre megoldás....
Úgy képzeltem mint valami határt.  Hogy persze , nem lesz könnyu , de azért élvezni fogom.
Mostmeg..... A FRÁSZT!
Tudom ám milyen a meló , és most gondolhatod " ó mit tud ez 17 évesen " háthogyaviharbanetudnám.
Fát pakoltam , egyhuzamban 10 órán keresztül , nyáron , a napon.
Újságot hordtam , órákon keresztül  , hajnali keléssel , fizikai fájdalmakkal küszködve.
Mocskot , na de milyen undorítómocskot takarítottam , egy éjszakán át , többnapi alváshiány után , részeg pasasokkal vegyített , nyílvános téren.
Foglalkoztam sok , nagyon sok , rengeteg gyerekkel együtt akik sírtak , rítak , picsogtak.... és persze nevettek is....
TUDOM , milyen a munka.
DOLGOZTAM.
Imádok fozni , sütni , sürgolodni a konyhában , megfozok én bármit , a végeredményért persze nem kezeskedem. ( leszamilesz alapon csinálom )
Mindenre megoldás , háthogyne. Csaknem , .... mintha egy kirándulás " B" tervérol lenne szó. Ha esik ha fúj , itt kirándulni fogunk. Mindenre van megoldás.
TUDOM.
Április , kizárólag csak mint hónap , úgy telt nekem programokkal hogy ki sem láttam mögüle.
Verseny , eloadás , próba , munka , tanulás , iskola , verseny , próba , munka , eloadás .... na de hol marad az alvás ???!
Szóval ....  mit is jelent a felnotté válás ?
Persze nem mondom hogy " azzá " váltam volna , mert abszolúte NEM , de jó úton haladok affelé. Átérzed ? Átérzem.
Irány a NAGYBETUS élet !

Mikor hogy , kinek mi....

Napról napra élek. A végsőkig kapaszkodom egy időpontba mint az utolsó csepp vízbe egy kietlen sivatag kellős közepén. Megmarkolom és nem engedem. Majd ahogy egyre közeledek felé ,  rájövök hogy ez egy rohadék délibab. Megint. És amikor odaérek , eltűnik. Amilyen biztosan hittem a jelenlétében olyan gyorsan elszállt.
Hihetetlen mikbe kapaszkodik az ember. Mire képes egy szó , egy szám... egy időpont.
Egyetlenegy szó képes felfordítani , és eltéríteni az életed a megszokott mederből. EGYETLENEGY.
Egy szeretlek , egy sajnálom. Meghalt. Megszületett. Vége.
De az ember a végsőkig hisz abban , hogy ezek eljönnek a megfelelő pillanatban. Naiv.
Hisz eljönnek , de SOHA nem a megfelelő pillanatban.
Az emberek görcsösen akarnak valamit , valamit mindenbol. Az elején egy kicsivel is megelégednek , majd egyre többet akarnak , amíg végül mindent megkapnak , amit akarnak és még az sem elég. Aztán felháborodnak hogy az élet ILYEN , meg OLYAN. Meg kell hogy mondjam ilyen is meg olyan is , ugyanis kifürkészhetetlen , utolérhetetlen. KISZÁMÍTHATATLAN.
Van , hogy amikor az utolsó szem mocskot nyalod fel a padlóról , azt mondja KÖSZÖNÖM , és amikor a fellegekben , a rózsaszín felhok között ugrándozol az ordítja a pofádba hogy UTÁLLAK!

Van hogy megaláz , tojással dobál ... és van hogy virágcsokorral kínál. Mikor hogy , kinek mi...

Szürke ég , szürke levelek . Szürke lélek , szürke szemek.

Alacsony termetű , zöld szemű , hosszú barna hajú , lány vagyok....
de lehetnék kék szemű , szőke hajú bombázó is. Az is én lennék.
Vivinek hívnak.... de lehetne a nevem Csilla , Hajnalka vagy akár Sándor is , attól függ.
Baján lakom.... de lakhatnék egy híd alatt is , ha úgy adódna.
Van három testvérem ... de lehetnék egyke is , és törhetném a fejem hogy milyen lenne ha lenne ... napestig.... naphajnalig....napfenékig.
Lány vagyok.... és lány létemre a fiúkat szeretem. Úgy hiszem ez sokaknak természetes és egyértelmű , de lehetnék más is.!! Szerethetném a saját nemem , akkor sem szabadna elítélnie senkinek.
De a társadalom elítéli  .... én viszont támogatom őket , amennyiben boldogok.
Az élet úgy szép és jó , ha boldog az ember. Miért ne lehetnének boldogok együtt ? Kinek van joga megfosztani őket a boldogságtól ? SENKINEK.
Elítéled őket ?! 
Mert mások ? 
Mert különbözőek ? 
Mert van bátorságuk kiállni a sorból , és egyedinek lenni ?
Szóval ebben a világban ez a bűn ?!

Hát tárd ki a képzelőerőd fiacskám...!!
" hogyan is / szabad / ennek a világnak ? "

Szürke póló , egy szürke nadrág , szürke cipő egy hozzáillő szürke zoknival.
A ruházat.
Rajtad. Rajtam. Mindenkin.
Barna szem , barna haj. Lányoknak hosszú , fiúknak rövid.
Kinézet.
Neked. Nekem. Mindenkinek.
A falak zöldek , nyugtatóak. - csak engem nem nyugtatnak meg.... - bennük ócska rozoga padok , székekkel. A tanárok szemüveget hordanak , kivétel nélkül , szürke kosztümben.
Iskola.
Nálad. Nálam. Mindenkinél.
A városban CSAK fehér buszok közlekednek és folyton lerobbannak. Az utcákon fekete nyilvános telefonok , csakhogy már nem működnek...
A házak felépítése megegyezik , egy és ugyanaz. A szobák egymásból nyílnak. A falak fehérek. A bútorok régiek.
Mi értelme lenne meglátogatni akárkit is ? Mi szórakozás ... ? Olyan lenne mintha hazamennél...
Meghívna egy teára....
Ugyanolyan csésze.
Ugyanolyan ízű tea.
Ugyanolyan kiskanál mellyel elkeverheti benne az ugyanolyan cukrot és citromot.
Látsz benne értelmet ?! Szórakozást ?
Lehetne ugyan tévéd és rádiód , de mindennap ugyanaz az adás .... nem unalmas ?
Ja és a szerelem . Hisz ugyanolyan lányok és fiúk mindenhol. - ha most nemleges választ adnál , már kedvellek - Ez az egy pozitívum érne minket. Az emberek megtanulnák megbecsülni azt , ami a másik szívében van , és nem a külsőségekre összpontosítanák a figyelmüket.
De ez így lenne jó ?! Élet lenne egyáltalán ?
Nélkülözni tudnád ....
...a színt ?
.... a zenét ?
.... a művészetet ?
... a ruhákat ?
.... a hajad a szemed a testalkatod ?
... a bútorod ?
.... a csészéd , a kiskanalad , a teád ?
Ezek tesznek egyedivé , a szabad akarat által. Ezekkel teljes az életed.
Hát ne foszd meg őket sem !

Egy csepp mézes kókusz

Sétálok.....
A fellegekben sétálok vattacukor felhőkön.
Hideg szél fúj ami beszökik a pólóm alá és egy pillanatra megborzongok.
A nap ragyog , és megizzaszt . Lehetséges mindez egyszerre ?
Egy tized másodperc töredéke alatt megváltozik minden , a helyszín , a levegő , és a személyek.
Körben állunk , békében és szeretetben. Egy mondat , egy szó , akár egy gesztus elég hogy könnyeket fakasszon. Fülbe - szívbemászó dalocskát dúdolgatunk ami csak lebeg körülöttünk , simítja testünk , lelkünk. Sírunk , vagy csak pityergünk , boldogok vagyunk miközben szomorkodunk. Lehetséges mindez egyszerre ?
Egy tized másodperc , ÚJRA.
Mintha két oldalról pofozott volna az élet hűvös , szúrós illata. Bemászott a testembe , és figyelmeztetett hogy közeledik.... emlékeztet valamire. Valamire régről. Egy mesére.
Beléptünk . És megcsapott. Hirtelen voltam szomorú és boldog. Nevetni és sírni akartam , egyszerre. Izzadtam és dideregtem , tanultam és felejtettem.
De ez az utolsó alkalom.
Legyen ez egy olyan nap , amikor a nap ragyog és az eső szakad.
Amikor a folyó hömpölyög de a víztükör sima.
Amikor a kocsi dudál de senki sem hallja.
Amikor ez a Föld szép , de senki nem látja.
Az idegesség bekúszik minden apró résbe , körülölel és megfújt.
Akarna.
De nem engedjük.
Ma minden olyan lesz mintha az utolsó perceinket élnénk. Békés , nyugodt és csodálatos.
Nem azért tesszük amit teszünk , és megyünk keresztül ezen hogy gratulációk röpködjenek a fejünk felett hanem hogy úgy érezhessük a boldogságunk átszökött és sokszorozódott mások lelkében is.
Ez az , ami fontos.
Mindennél fontosabb.
Hibázunk és bakizunk , na és akkor ?
Nincs szivárvány eső nélkül....
Nincs élet szenvedés nélkül....
Nincs előadás baki nélkül....
Nem a szöveg a lényeg , hanem a szerep. Előbb éld át mint tanuld meg.
Vége. Küldetés befejezve. Jelentem sikeresen.
Az emberek boldogok. Nevetnek és ezzel hosszabbítják életüket.
Mi pedig kizárunk mindent és mindenkit egy tized másodpercre , amíg  RÁBL HUÁ , éljen.