Ilyen a színház

Ülök a székemen , körülöttem székek sokasága.
Világosság van , mögöttem már szállingóznak az emberek.
Még csak fél 7 , de már egyre többen vagyunk. 7 órakkor kezdődik. Pontban.
Elcsípek egy - egy mondatot.....
" ...szoval igen , a férjem elkapta a lábgombát " - fúj (gondolom magamban) , ne itt hölgyem.
" ... egy óriási vörös rózsacsokrot vittem neki , mire ő sírvafakadt. Ezután megkértem a kezét.." - bár ilyen romantikus lenne valójában a világ.
".. nemet mondott." - mert igazából ilyen.
" Szívinfarktus. Ez vitte el szegény embert. " - tragikus.
" 3540 grammal született hajnalban. Csodálatos kis csöppség " - szerencsés ember.
Rápillantok az órámra. Még 10 perc. Izgulok.
A háttérzajt most már az emberek ,  ócska és felesleges csacsogásai adják. Nem tisztelik a helyet ahol vannak. Bűn.

Belegondolok vajon mit érezhetnek most azok akik miatt itt vagyunk. A színészek. Az utolsó simításokat végzik. Egy utolsó beéneklés , sminkigazítás , vagy éppen most javítják meg a díszletet.
Az egyik fiúnak elszakadt a ruhája ... éppen egy olyan lányt keres aki hajlandó neki megvarrni. Nagyon ideges. Fél.
Egy lány hisztérikus rohamot kapott mert a rendező megemlítette hogy nem kellene elfelejtenie a szöveget. Fel van háborodva.
Egy szorgalmas KISszínész fel alá járkál és magában mormolja a szöveget. Biztosra akar menni. Pedig mindent tud.
Belegondolnak mit érezhetünk MI. Akik őket jöttek megnézni. Hallják ahogy izgünk mozgunk és ettől még idegesebbek lesznek. Izgulnak. Esznek és isznak hogy ne legyenek rosszul.... de vajon ez segít nekik ?! Vannak akik a tükör előtt gesztikulálnak , míg mások zenével nyugtatják magukat. Többen dohányoznak mert az állítólag oldja a stresszt , de ezt csak kényszerből teszik.
A rendező hivatja őket , egy utolsó , mindent eldöntő "társalgásra".
" Adjatok bele apait - anyait. Most vagy soha. Tele van a nézőtér.... sokat várnak tőletek. Kápráztassátok el őket a tehetségetekkel és ne engedjétek hogy unatkozzanak. Legyen ez egy katartikus élmény... egy örökre szóló emlék. 3...2...1... SZÍNHÁZ ! "

Sötét.
Mögöttem elhangzik pár sikoly .
Bemondják hogy halkítsuk le , kapcsoljuk ki a telefonokat. Hirtelen fényességek az emberek ölében... - miért nem jut eszükbe amikor belépnek egy SZENT helyre ?
Megindul a függöny. A szívem hevesen ver , a gyomrom kavarog... elkezdödött.
Elém tárul egy valóságos mennyország ....és belecsöppenek egy másik világba , ahol az lehetek aki AKAROK.

ILYEN A SZÍNHÁZ.